10 apró dolog, ami békét hozhat az otthonodba:

1.             Beszélj kedvesen! Csodálatos, ahogyan az apró kedvességek hosszú távon megadják az otthonod alaphangját.

2.           Rendszeresen töltsetek időt közösen! Étkezzetek közösen! Imádkozzatok közösen! Egyszerűen csak legyetek együtt! Élvezzétek egymás társaságát!

3.            Nevess gyakran! Viccelődj és játssz! Állj készen arra, hogy kellemesen töltsd az időt a másikkal! Könnyíts mások terhén egy jóízű nevetéssel!

4.           Dolgozz jókedvűen!  Mindig akad tennivaló, úgy tűnik, sosem fogy el. Hát miért ne tegyük meg akkor a legtöbbet, ami tőlünk telik? Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent! (Fil. 2:14).

5.            Adj bőkezűen! Az idődből és a javaidból. Az otthon egy olyan hely, ami tele van mindenféle lehetőséggel az adakozásra.

6.           Bocsáss meg gyorsan! Ne vesztegess időt azzal, hogy dédelgeted a sérelmedet! Engedd el a bántást és élj szeretettel teli kapcsolatban!

7.            Ölelj kedvedre! Öleld magadhoz a kicsi gyermeked! Karold át a nagyobbakat! A férjednek is jusson egy ölelés!

8.           Imádkozz sűrűn! Kérdd Istent, hogy hozzon békét az otthonodba! Bízzd rá a napi szükségleteket! Kérj Tőle bölcsességet, ha szorult helyzetben vagy (vagy ha éppen nem vagy)!

9.           Bátoríts másokat szavakkal is! Mondd el a családodnak, hogy mellettük állsz. Minden esetben. Ajánld fel lelkesen a segítségedet!

10.        Szeress őszintén! Nyilvánvalónak tűnik, tudom. De néha elfelejtjük, mekkora ereje van a szeretetnek az otthonunkban. Mindenekelőtt az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez. (I Pét. 4:8)

Mutasd ki a feltétel nélküli szeretetedet a gyermeked felé.
Érezze, hogy mellette, nem pedig ellene vagy.
Beszélj a gyermekkeddel, ne a gyermekedhez! 
Mutasd ki együttérzésedet. (Sajnálom, hogy csalódott/szomorú vagy...)
Oszd meg gyermekeddel az érzéseidet. (Mérges-dühös vagyok amikor hazajövök és látom, hogy a játékok szanaszét vannak. Nagyon jó/megnyugtató érzés látni, hogy rend van.... )

Segíts a gyermeknek megérteni, felismerni a tetteinek a következményét, a Mit és Hogy kérdésekkel.
Mit szeretnél elérni?
Hogy érzed magad a történtek miatt?
Mit gondolsz arról ami történt?
Mit tanultál abból ami történt?
Hogy oldod meg a problémát?
Milyen terveid vannak ezzel kapcsolatban?
Mit tehetnél másképpen, hogy máskor ez ne forduljon elő?

Légy kedves és határozott egyidőben!
Kedveséggel tiszteletet adsz a gyermekednek és Önmagadnak. A határozottság pedig tiszteletet mutatsz a helyzet megoldásának szükségességére.
Mint szülők jól tudjuk és alkalmazzuk is, hogy mutassuk meg a kedvességünket. Néha azonban a határozottság kifejezése kicsit nehéz, pedig vannak szituációk amikor szükséges. Próbálunk gyermekeinkkel türelmesek lenni, addig amíg már úgy érezzük, hogy a kedvességünknek kommunikációnknak, türelmünknek a következménye lázadás, szófogadatlanság. Amikor a gyermek mást akar csinálni mint amit mi kérünk tőle a következő módszer segítségre lehet.

Fogalmazd meg pontosan mik az elvárásaid. (Miután befejezted...akkor...)
Válaszolj kérdéssel. (Szeretnéd ezt te magad megcsinálni, vagy szükséged van segítségre?)
Emlékeztesd a (már kialakult) rutinra. (Tudod most ez a fürdés ideje...)
Győződj meg arról, hogy tudja, érti...(Mit is kell csinálni mielőtt...)
Ösztökéld az együttműködésre. (Nagy szükségem lenne segítségre, tudnál segíteni...)
Korlátozott választási lehetőségek adása...( Inkább az asztalt teríted meg, vagy a kutyának szeretnél enni adni...)
Mond meg határozottan, de kedvesen mit szeretnél. (Azt szeretném ha mellettem maradnál amíg vásárolok, hogy hamar végezhessünk.)
Tárgyalj, egyezkedj, légy rugalmas ha a helyzet megengedi. (Ha megengedem, hogy akkor utána rögtön...)
Mond, mutasd meg a gyermekednek, hogy mit tegyen ahelyett, hogy megmondod mit ne tegyen. (Ne szaladj helyett; lassan menj. Ne kiabálj helyett; beszélj halkabban.)

Szeretet kontra kényeztetés - Mi kell a gyereknek? - EGÉSZSÉGES EGYENSÚLY!

Mesélés, ölelés, hancúrozás és sok puszi - sorolhatnánk még hosszan, mivel halmozzuk el a gyerekeinket. De hol a határ, mi a kevés és a sok?

El lehet kényeztetni egy gyereket? Rövid és felháborító válaszom az, hogy nem. Amúgy mit értünk ezen egyáltalán? Azt, hogy a gyerek mindig azt csinálhat, amit akar, korlátozás nélkül? Hogy háttérbe szorított nagymamaként lessük a kívánságát, és ugrunk, ha valamit kiejt a száján, mert amikor nagy ritkán nálunk van, akkor szeretnénk magunkhoz kötni?
Az együttélés útjai

Vagy hogy elvált szülőként megveszünk neki rendkívül drága marhaságokat is, mert érezzük, hogy zavart és dühös, hogy megingott a pozíciónk, és le akarjuk kenyerezni? Sok hasonló helyzet van, amiből eredően érzelmileg, anyagilag és egyéb módokon eláraszthatjuk a gyereket, de erre a magatartásra én nem azt mondanám, hogy kényeztetjük, hanem azt, hogy rongáljuk. 

Mert a gyereknek az lenne a jó, ha úgy viselkednénk, mint egymást szerető, normális emberek, akik nem akarnak állandóan előnyökhöz jutni a másik által, hanem az egymás iránti érzelmeken alapuló, kellemes és örömteli együttélés lehetséges útjait keresik.

EGÉSZSÉGES EGYENSÚLY!
Ha autonóm lényekként, szeretetben, melegségben, kellemesen élünk együtt, akkor reálisan tudom mérlegelni a gyerek kinyilvánított vágyait, és amit helyénvalónak tartok, arra igent mondok, amit viszont túlzásnak, időszerűtlennek, feleslegesnek érzek, vagy egyszerűen nincs rá pénzem, arra nemet. A gyerek pedig, ha egyébként jó állapotban van – és érzelmi kapcsolatunk szabad áramlásban jól működik –, akkor ezt el is fogadja. (A dackorszak azért persze érezteti a hatását.)

Az a szülői, nagyszülői magatartás, hogy képtelen vagyok a jelenben élve, felelős emberként mérlegelni egy kérést, hanem mindig pattanok, amikor valamit kiejt a száján, önmagában abnormális, és egy gyereknek rosszat tesz, ha abnormális gesztusok sokaságát kell átélnie. 

Nem tudja, mennyire egyszerű volna

A rossz lelkiismeretű szülő egyik alapreakciója az, hogy vásárol, tárgyakkal halmozza el a gyereket, ha teheti. Leterhelt, elfoglalják a saját dolgai, fogalma sincs, hogy mit is kezdjen a gyerekkel, de szereti és bűntudata van, hát megvesz neki mindent. Nem képes elég érzelmet nyújtani – sokszor azért nem, mert nem tudja, hogy ennek mennyire egyszerű formái is vannak: az ember leül mesélni, vagy ütögeti a gyerekkel a labdát, és ezzel máris érzelmeket közvetít. 

Ehelyett tárgyakkal halmozza el, a tökéletesen fölösleges csilingelő vödörtől a zenélő biliig, mert mindent meg szeretne adni neki, csak éppen fogalma sincs, hogy mit és hogyan kellene. Vagyis érzelmi inkompetenciájából adódóan önti a cuccokat a gyerekre, az meg érzelmi kielégítetlenségből fakadóan követeli azokat. 

Ezért valójában nem a tárgyak felhalmozása jár negatív következményekkel – a csilingelő vödör és a nyolcadik matchbox önmagában még nem rongál. Az rongál, ami mögötte van, nevezetesen hogy a szülő nem tud megfelelő módon, vagyis játékban és mesében – mondókában, dögönyözésben, csiklandozásban, simogatásban és puszikban –, személyes érzelmet kommunikálni. Ha van dögönyözés, mondókázás, lovagoltatás, testi-lelki ölelés, akkor akár a csilingelő vödör is jöhet, és nem fog ártani. De ha helyette jön, az káros.

A féltékenység vádjai 
Egy gyereket nem lehet elkényeztetni azzal, hogy szoros, bensőséges érzelmi kapcsolatban vagyunk vele, és szeretjük egymást. Ez a biztonságos kötődés a gyereknek nagyon jó, sőt: a lehető legjobb. Ilyenkor legfeljebb féltékeny családtagok és ismerősök mondják, hogy kényeztetjük, mert ők esetleg csak vágynak egy hasonlóan meghitt kapcsolatra. (Ahogy sokszor kóros megnyilvánulásokat viszont rendjén valónak, gondosságnak tekint a környezet.) Szóval a kényeztetés szót a legszívesebben kiiktatnám, mert ez a rosszindulatú, féltékeny vagy önmagukban bizonytalan emberek kedvelt kifejezése. 

Zseniálisan látja és írja le ezt Arany János a Toldiban: Úgy anyám! kecsegtesd ölbeli ebedet,/ Ójad fúvó széltül drága gyermekedet;/ Mártsad tejbevajba, mit se kímélj tőle,/ Majd derék fajankó válik úgy belőle. 
Ki mondja ezt? Természetesen Toldi György, Miklós rókalelkű bátyja, aki Lajos királynál fent a tányért váltja, miközben az általa jobbágysorban tartott öccse otthon együtt él és dolgozik a béresekkel. 

Amikor azonban György hazajön, azt látja, hogy a keserves életbe, ennek a Miklósnak még ez is jó! Neki magának meg semmi se elég jó, hiába van fenn a királyi udvarban, és hiába lökte le az öccsét a szolgák közé. Erre hazajön, és lám kiderül, hogy ez még itt is jól érzi magát! Ekkor jön a kényeztetés vádja, ami egyszerűen arra utal, hogy irigyli a jó érzelmi viszonyt.
Mi lesz ebből?

Gyakorló pszichológusként sokszor láttam hasonló helyzeteket, és az elkényeztetéssel kapcsolatos aggodalom többnyire ilyenkor jelent meg. „Nekem még meg kellett dolgoznom a zsebpénzemért, ha akartam egy új játékot vagy ruhát, Zsuzsikánál meg már roskadoznak a polcok! Mi lesz ebből…? A gyerek nem fogja ismerni a dolgok értékét!” 

Hát persze, teljesen tönkreteszik, ha azt a harmadik apró macit is megveszik neki… Ez a külsődleges megközelítésű marhaság annak az elvált partnernek, magát kiszorítottnak érző nagyszülőnek, irigy szomszédnak, saját gyermekével nem elég jó kapcsolatban levő ismerősnek jut az eszébe, aki sokszor nem is látja elég közelről a helyzetet, de valamiért rosszat akar mondani a szülőre, és keresi az ürügyet, a vádpontokat.

Szóval fel kell háborítsam az olvasót: egy gyereket nem lehet eléggé elkényeztetni, ha az elkényeztetésen a nagyon jó, bensőséges érzelmi kapcsolatot értjük, amelyiknek nem kell lépten-nyomon tiltania és nevelnie, amelyik sok mindent engedhet és megadhat anélkül, hogy rongálná a gyereket.
Vekerdy Tamás: Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyereked? 

A zene jótékony hatása gyermekünk fejlődésére

A zene segíti gyermekeink más jellegű képességeinek kibontakozását. Korai életszakaszban a zene a jobb féltekét ingerli, ez magyarázza későbbi magasabb szintű általános működését...Az 1990-es években a zenetörténészek elképesztő eredményre jutottak: azok a gyermekek, akik zenei oktatásban részesültek tehetségesebbnek bizonyultak a matematikában, logikai gondolkodásban, rejtvényfejtésben, olvasási készségben, mint a zenei képzésben nem részesülő gyermekek.

Korai életszakaszban a zene a jobb féltekét ingerli, ez magyarázza későbbi magasabb szintű általános működését.

Miért van ez így? A zenei élményt elsősorban agyunk jobb agyféltekéje dolgozza fel, ami számolási, logikai gondolkodási és térbeli tájékozódásért is felelős.

Még újabb kutatások pedig arra engednek következtetni, hogy a zene hatása megmutatkozik emocionális szinteken. Empatikusabbak, a többi gyermekre jobban odafigyelnek azok a gyermekek, akik kapcsolatba kerültek korán a zenével. Sőt találékonyabbak és kreatívabbak is.

Érdemes már a pocakban dúdolni a kicsinek. Nem igaz az, hogy nem hallják bentről a kinti hangokat.

Amikor egyszer állapotos koromban valaki hangosan beszélt hozzám, érzékeltem határozottan, hogy megrémült a gyerek. Kidudorodott végtagjait visszahúzta.

Komoly zenét, pl. Mozart zenéjét ajánlják a zenekutatók a kismamáknak, hogy még terhesen hallgassák. Később pedig altatódalokat, népdalokat dúdolhatunk a kisdednek.

Másik saját történetem, mikor a kislányom 3 éves volt elhívtak minket egy összejövetelre, ahol volt zongora. Laura leült elé és játszani kezdett. Olyan nagyszerű improvizációban volt része a társaságnak, hogy mindenki elcsodálkozott. Én is. Magam sem tudtam volna jobban improvizálni, bár nem tudok zongorázni. Csecsemő korában babazenét hallgattunk nagyon sokat. Később is sokat „énekelt” gőgicsélve

Bölcsődés és óvodás korban nagyon hasznosak az énekes mondókák. Ezzel nemcsak a gyermek muzikalitása, hanem beszédkészsége is fejlődni fog.

Az is hasznos lehet, ha elvisszük hangversenyre, autóban együtt hallgatjuk a zenét, vagy együtt táncolunk gyermekünkkel a zenére, együtt énekelünk, bolondozunk.

A zene megszerettetésével életre szóló ajándékot adunk neki és más készségei is fejlődnek. Bozóky Ágnes
http://www.gyerek.abbcenter.com/

"Ha elölről kezdhetném a gyermeknevelést fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet. 

Példálózás helyett példát mutatnék. Nem siettetném a gyermeket, hanem hozzá sietnék. 

Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék. 

Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot. 

Kirándulnék, sárkányt eregetnék, réten kószálnék, bámulnám a csillagokat. 

A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék. 

Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném. 

Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat. 

Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről, és többet a szeretet hatalmáról." 

(Diane Loomans)

5 tipp, hogy a gyereked együttműködjön veled

1. Erős kötelék
Ha szeretnéd, hogy a gyereked jobban együttműködjön veled, ne őt próbáld tökéletesíteni – koncentrálj inkább a kapcsolatotokra! Az egyikőtöknek sem tesz jót, ha a hibáit ecseteled neki – előbb-utóbb rossz anyának érzed magad, ő pedig azt hiszi, semmit sem tud jól csinálni. Próbálj meg minél több pozitív visszajelzést adni neki, amikor csak lehetséges. És tölts vele minél több időt mindennap, csináljatok valamit, amit ő nagyon szeret.
2. Támogasd a háttérből!
Mivel eleinte te eteted, pelenkázod, öltözteted a kicsit, természetes, hogy nehéz erről leszokni, amikor kezd cseperedni, és már maga is képes elvégezni sok mindent. De ha nem tudod elengedni a kezét, azzal azt sugallod: nem vagy biztos a képességeiben. Ezért amikor csak teheted, hagyd, hogy ő maga hajtson végre annyi apró kis feladatot, amennyit csak lehetséges.
Azt is hagyd, hogy maga oldja meg a problémát, ha például civakodnak a játszótársaival. Beszélj vele arról, mit érez, biztosítsd a megértésedről, de ne avatkozz közbe!
3. Maradj higgadt!
Amikor megkéred kétéves gyermeked, hogy kapcsolja ki a tévét, mert a kockásfülű nyúl többi kalandjára ma már nincs esélye, a kicsi felsikolt: „Nem!". Aztán pillanatok alatt egymással kezdtek kiabálni, és a helyzet csak elmérgesedik köztetek. Pedig az erődemonstráció nem ösztönzi az együttműködést! Csak mindketten dühösebbek lesztek, és ezzel még keményebb ellenállásra tanítod gyermeked.
A megoldás kulcsa: kontrolláld magad! Ha nyugalmat mutatsz, a kicsi is átveszi ezt tőled. Kínálj neki pozitívabb alternatívát annál, amit épp csinál. Pl.: „Ha rugdosod a kisautódat, az nem jó. Elmondhatod, hogy dühös vagy, anélkül, hogy tönkretennél valamit."
Amikor már nagyobb a gyereked, és összevitatkoztok, keress valamit, amiben egyetérthetsz vele, pl.: „Igazad van, sokkal jobb szórakozás számítógépes játékot játszani, mint elkészíteni a házi feladatot."
4. Éld bele magad a helyzetébe!
Az elfoglalt anyukák elvárásai gyakran önös érdekből fakadnak. Hiszen az egész család együttműködésére szükség van ahhoz, hogy időben el tudjatok indulni reggel. Ahhoz, hogy letedd aludni a kisbabád, a nagyobbtól elvárod, hogy addig csendben játsszon. Ha mindezt a gyerek szemszögéből nézed: a kicsi folyamatosan nyomás alatt van a reggeli rohanás miatt, ha pedig minden a még csecsemő kishúga körül forog, ő szívesebben püföli a játékzongoráját, csak hogy rá is figyelj. Egy kis törődéssel helyrehozható, pl.: „Tudom, nehéz korán reggel felkelni, hogy a nővéredet iskolába vigyük. Ha szeretnéd, jöhetsz ma pizsamában."
5. Változtass stratégiát!
A gyerekek elég hamar megtanulják, hogyan hagyják figyelmen kívül szüleik tiltását. Ha sem kéréssel, sem parancsszóra nem hajlandóak megtenni valamit, változtass stratégiát! Mondd el csemetédnek, milyen következményei vannak rád nézve annak, amit tesz. Pl.: „Szomorú vagyok, amikor dobálod az ételt, mert nekem kell összetakarítanom a piszkot." (Ezt higgadtan mondd, ne nyafogj semmiképp!) Így látni fogja a kapcsolatot a cselekedetei és a következmények között
Szerző: Pink
http://www.blikk.hu/

7 tipp a magabiztosabb gyerekekért

A gyerekek növekedése és fejlődése során természetes, hogy egyre függetlenebbé, magabiztosabbá és felelősségteljessé válnak. Nekünk, szülőknek azonban nem mindig könnyű eldönteni, hogy mikor lépjünk hátrébb, hogy engedjük őket egyedül cselekedni. Mikor picik, csak ránk hagyatkozhatnak, óvjuk őket, de már pár hónapos-éves korban is adhatunk nekik lehetőségeket, hogy hibázzanak, és legfőképp, hogy tanulhassanak ezekből a hibákból.
Hogy nevelhetjük fokozatosan önállóságra gyerekeinket úgy, hogy bízzanak magukban? Ehhez adunk most tippeket.
1. Engedjük, hogy döntéseket hozhassanak: még a legkisebbek is képesek a döntéshozatalra, ha kevesebb választási lehetőség elé állítjuk őket. (Pl. "A piros vagy a kék pólódat szeretnéd felvenni?") Ahogy nőnek, egyre több fontos döntést engedhetünk át nekik kis irányítás mellett, vagy úgy, hogy egyáltalán nem segítünk. Döntsék el ők, milyen sportot szeretnének űzni, szeretnének-e tanárhoz járni matekból, vagy melyik barátjukkal töltsék az időt. A kísértés mindig ott lesz, hogy mi döntsünk helyettük, de előbb-utóbb a saját lábukra kell állniuk, és a döntéseik gyakran helyesek.
2. Bátorítsuk őket, hogy egyedül végezzenek el feladatokat: bizonyára gyorsabb és szebben kivitelezett, ha mi csináljuk például a cipőfűző megkötését, az ágy rendberakását, vagy épp a mosást, ahhoz, hogy megtanulják egyszer majd olyan ügyesen csinálni, mint mi, le kell tudnunk mondani a maximalizmusunkról. Idősebb gyerekek már bonyolultabb feladatokat is elvégezhetnek, mint például egyszerűbb ételek főzése, saját szendvics elkészítése, vagy a házifeladat megoldása.
3. Mutassunk példát: a szülőknek sok-sok felelőssége és feladata van - tudasd ezt gyermekeddel. Mondd el hangosan: "Ez a csavar túl lazának tűnik, megyek, hozom a csavarhúzót, hogy meghúzzam", vagy "Meg kell terveznem a jövő heti menüt a bevásárláshoz. Nézzük csak... Hétfőn..." Ha a kicsik látják a szülőket döntéseket hozni és kezdeményezni, hasonlóan fognak viselkedni.
4. Néha a kérdezés jobb, mint a válaszolás: ha a gyermek érdeklődik valami iránt, próbáld önálló gondolkodásra, problémamegoldásra bírni azzal, hogy visszakérdezel. "Te mit gondolsz, mit kellene tenned ebben a helyzetben? Hogy éreznél, ha azt választanád? És mi történne, ha ezt tennéd helyette?" Ezek a kérdések segítenek majd neki a saját tapasztalatai alapján dönteni, ha ismét hasonló helyzetbe kerül.
5. Támogasd: néha ez azt jelenti, hogy hogy az "oldalvonal mellől" biztatjuk őket, néha pedig arra bátorítunk, hogy próbálják meg újra. Természetesen, ha tényleg segítségre van szükségük, tudniuk kell, hogy számíthatnak ránk. Ha megtanulják, hogy akkor kérjenek segítséget, amikor valóban olyan a helyzet (veszélyes vagy túl nagy kihívás), ha maguk mögött tudhatnak bennünket, könnyebben vállalják fel a kockázatot és a lehetséges hibákat is.
6. Adj nekik feladatokat: a házimunkák kiváló lehetőségeket teremtenek, hogy a gyerekek kipróbálhassák, milyen önállóan dolgozni vagy épp milyen a csapatmunka. Mutasd meg, hogy kell csinálni, aztán hadd próbálják meg egyedül. A nagyobb feladatokat akár kisebb, könnyebb, az életkornak megfelelő részekre is fel lehet osztani (írhattok vagy rajzolhattok egy listát is ehhez). Például (a) leszedni a ruhákat a szárítóról (b) kiválogatni a ruhadarabokat családtagok szerint (c) összepárosítani a zoknikat... és így tovább. Érezze, hogy a családnak segít, miközben felelősségteljesebbé és magabiztosabbá válhat.
7. Biztatsd az egészséges kockázatvállalásban: biztosítsd afelől, hogy hibákat ejteni természetes. A legfontosabb az, hogy próbálkozzon! A legtöbb dolgot mi felnőttek sem tudjuk elsőre tökéletesen végrehajtani. Nem jelenti a világ végét, és nem kell zavarba sem jönni emiatt. Ha látjuk, hogy gyermekünk hibázik, nagy a kísértés, hogy azonnal odaszaladjunk, hogy megóvjuk a következő sikertelen lépéstől, csalódottságtól. Ezzel azonban megfosztjuk attól a lehetőségtől, hogy magabiztos, egészséges önbizalommal teli lehessen később.
Írta: Bán Annamari